Angyal Krisztián

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZAKÉRTŐ

  Az árnyékolók használata során az infravörös hősugárzás ellen védekezünk. Ez a sugárzás okozza  az égető érzést a napon, ez forrósítja fel az épületeket, és ez a sugárzás melegíti fel bolygónkat.

Mi is az az infravörös hősugárzás?

Az infravörös hullámokat érezhetjük, de nem láthatóak és nincs szaguk. Erre utal elnevezésük is: a latin előtag „infra” jelentése „alatti” vagy „túli”. Tehát olyan elektromágnesen sugárzásról beszélünk, amely a „vörösön túli” azaz a látható fény tartományán kívül esik. Az infravörös sugárzás terjedelme igen széles a 780 és az egymillió nanométer között van. Az emberi szem nem képes érzékelni ebben a hullámhosszban.  Összehasonlításként): egy átlagos emberi hajszál vastagsága körülbelül 70000 nanométer.  Az infravörös hullámok ezért számunkra láthatatlanok, de tudjuk, hogy jelen vannak, mert a bőrünkön érezzük. Az infravörös sugarak a hosszú hullámú sugárzással a levegőn áthaladva melegítik fel a tárgyakat. A különbség a levegőben van.

Tehát az infravörös sugárzás behatol a csukott ablakon keresztül, át a helység levegőjén egészen addig , amíg nem ütközik neki valaminek, a bútorainknak, a falnak, stb. Ennek a hatására melegszik fel a föld felszíne is. Ha ezt a sugárzást az épületek ablakain kívül fel tudjuk fogni, jelentős energiát tudunk spórolni, hiszen nyári napokon nem kell plusz energiát fordítanunk a hűtésre. Statisztikailag az épületek hűtése és a lehűtött levegő szinten tartása komoly anyagi kiadást jelent nem megfelelően szigetelt és árnyékolt épületek esetében. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha árnyékolunk, akkor az épület sötét lesz, és nem hűtésre, hanem világításra fordítjuk ezt a megspórolt energiát? Az árnyékolástechnika fejlődése , a felhasznált anyagok minőségének köszönhetően fényáteresztő. Ezért az épületek elsötétedésétől nem kell tartanunk. Remek termékek állnak rendelkezésre, amik kint tartják az infravörös hősugárzást, megszűrik a káros UV-a és Uv-b sugárzást, és még a fényt is beengedik. Ezzel a megoldással nem csak hatékony árnyékolót kapunk, de egészségesebbé, és komfortosabbá tehetjük otthonainkat, munkahelyünket. A jobb hatásfok érdekében az infravörös hősugárzást célszerű már az ablak üvegen kívül semlegesíteni, és ezzel az Uv-a sugárzást is kint tartani az épületekből.

Hatékony árnyékolástechnika

Ha figyelembe vesszük az üveg felületek UV szűrő képességét és az infravörös hősugárzás hatásának mechanizmusát, akkor nyilván való, hogy a kültéri árnyékolók sokkal jobb hatásfokkal védik épületeinket mint a beltéri árnyékolók. Mindamellett hogy nyáron energiát spórolnak, és ezáltal pénzt takarítanak meg nekünk a téli hónapokban is extra szigetelést biztosítanak a legnagyobb hőleadó felületen azaz az épületek ajtóin és ablakain. Általánosságban elmondhatjuk, hogy egy jó árnyékoló, az élettartama alatt nem csak komfort érzetet biztosít, hanem energia hatékonysága révén az árát is megkeresi.  

További cikkek

Csőmotorok, redőny roletta napellenző motor


Csőmotorok tulajdonságairól, működési elveiről, használatáról. Tapasztalataink szerint egyre népszerűbbek a motoros árnyékolók.


Redőnyösök értékesítési trükkjei


Tapasztalataink, értékesítéssel, és átverésekkel kapcsolatban, mire kell, és érdemes figyelni, amikor redőnyt vásárolnánk.


Redőnyök leggyakoribb meghibásodásai és ennek okai.


Mire kell figyelni, ha elromlott a redőnyünk és szerelőt hínánk, hogy javítást végezzen rajta.


Az árnyékolástechnika fontossága


Az Árnyékolástechnika fontosságáról, szerepéről és hatásairól szóló cikk, mely lényeges és fontos témákat taglal.


Motoros redőny javítás


Tapasztalatom motoros redőnyök javítása terén, Budapest és környékén.Top 5 hibák, a legtöbbször előforduló meghibásodások.


Olcsó könyök-karos napellenzők


A nagy áruház láncok által forgalmazott olcsó napellenzők szerkezetéről, és anyag minőségéről szeretnék lényeges információkat megosztani Önökkel, mért nem érdemes ilyen típusú árnyékolót vásárolni.


Angyal Krisztián

HÍRDETÉS

<!-- DYNAMIC BLOCK: adsense-col3 -->

Partneroldalak